Repülőorvosi vizsgálat - Budapest
1988-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosként.
A végzés követően üzemorvosként helyezkedtem el és szakvizsgáztam 1993-ban.
2000-ben háziorvostan vizsgát szereztem. mellette elsajátítottam a complementer medicina alapjait , az akupunktúrát,a homeopátiát.
2003-tól a Polgári Légiközlekedési Hatóság Repülőegészségügyi osztályán szakfőorvosként végeztem a pilóták ,légiforgalmi irányítók ,légiutaskísérők orvosi minősítését.
2005-ben repülőorvosi szakvizsgát tettem. 2007-ben a King’s College haladó repülorvosi tanfolyamán sikeresen vizsgáztam. 2013-ban megszereztem a Pázmány Péter Egyetem jogi szakokleveles orvosi diplomáját2014-ig megbízott osztályvezető főorvosi tevékenységet folytattam.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság nevében résztvettem a hazai jogszabály módosítások kidolgozásában.
Nemzetközi tevékenységeim közé tartozott az Eurocontrol és az EASA légiforgalmi irányítók egészségi követelményrendszerét összeállító munkacsoportban állandó tagként való részvétel.2009-óta az EASA nemzetközi auditoraként több ország standardizációs ellenőrzésén vettem részt. Ezenkívül rendszeresen résztvevője voltam az EU hatósági főorvosi értekezleteinek.
Miután 2014. őszétől az orvosi minősítés kiadmányozási joga a vizsgáló repülőorvosokkhoz került és a hatósági munka elsődlegesen az ellenőrzésre korlátozódott, ezért úgy gondoltam , hogy 2015-től vizsgáló repülőorvosként folytatom tovább a tevékenységemet, továbbra is jó kapcsolatot fenntartva a hatósági kollégákkal.
Mivel mint hatósági főorvos nagy gyakorlatra tettem szert a repülőorvosi alkalmasság minősítésében, ezért a hozzám forduló pilóták, légiforgalmi irányítók és légiutaskísérők részére gyors és korrekt elbírálást biztosíthatok.
Hitvallásom szerint törekszem arra, hogy a hozzám forduló hivatásos és hobbi pilótákkal, légiutaskísérőkkel, légiforgami irányítókkal együtt tudjunk működni, segítsem őket abban, hogy minél tovább részt vehessenek a légiközlekedésben a légiközlekedés biztonság szem előtt tartása mellett.
Mint gyógyító orvos fontos számomra az egészségmegőrzés, az egészség minél további fenntartása és általános orvosi és repülőorvosi tanáccsal segítsem a bizalommal hozzám forduló pácienseket.